Pollenjelentés

Iskolai hírek




A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal honlapjának megnyitása
Hernádkak, a megduplázódó település

Vass Tibor: „…szeretnénk a kulturális közélet felvirágzásához hozzájárulni”

Hernádkak kitűnő adottságokkal megáldott település. Az itt élők előnyösen ötvözhetik a vidéki életforma előnyeit a közeli város előnyeivel, annak hátrányos hatásai nélkül.

Gergely Istvánné és családja hét éve egy miskolci panellakás 9. emeletéről költözött Hernádkakra: - Itt a levegő tisztább, kisebb az iskola, barátságosabb a környezet, ki tudok ülni a teraszra, ki tudok menni a kertbe, vannak háziállataink…Amit hiányolok? Igazából a munkalehetőséget, legtöbbeknek – mondta.
A 60 férőhelyes óvodában 67 gyermekről gondoskodnak, de várólistájukon még többen szerepelnek. – Reménykedünk, hogy az iskolabővítés után az óvodára is sor kerül – mondja Kiss Petra pedagógiai asszisztens. Györfi Jánosné, az általános iskola igazgatója 26 éve tanít a településen. – Kicsit túlzás, hogy a négy új tanterem felépítésével már minden feltétel adott a 250 tanulónkkal végzett még jobb munkához. Szükségünk volna korszerű oktatási eszközökre, digitális táblára, számítógépekre – sorolja, majd a helyzetük pontos jellemzéséhez hozzáteszi: nyári napközis táboruk résztvevői kézműves foglalkozásokon vesznek részt, uszodába járnak Hernádnémetibe, kirándulni az ónodi várba, a nyíregyházi vadasparkba – a hivatal két mikrobuszával. Most nyert a község egy 6 millió forintot érő játszóteret a Delikát 8 „Főzzünk játszóteret” akciójában. Remélik, a jó szerencse később is a társuk marad, ha pályázatot nyújtanak be.
A református egyháznál most ért véget a bibliai vakáció. – Közösségépítő szándékkal ökumenikus jelleggel szerveztük a református és a római katolikus gyermekeknek, hogy még közelebb vigyük az egyházhoz a hittanra járókat - mondta Lengyel János lelkipásztor. A gyülekezet kurátora, Hódi Sándor szerint is fiatalodó település Hernádkak, új lakóházak, Hernádnémeti felé már egészen új házsor épült. – Ami sokat és jó irányba változott az utóbbi időben, az a társadalmi összefogás bizonyos feladatok ellátására. Ennek bizonyítékai: a Bokréta Népdalkör 2001-ben a zeneszerető falubeliek kezdeményezésére alakult és működik; római katolikus templomunkat a Templomot Hernádkaknak Alapítvány támogatásával 2004-ben adtuk át; 2007 májusában megalakult a polgárőrség alapszervezete a bűnmegelőzés, a „rossz szándékú” emberek ellen; Hernádkak tájai és az itt élő emberek bemutatására fotópályázatot hirdettünk meg, és 2006-tól működik nálunk a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány Vass Tibor költő vezetésével – sorolja a polgármester. – Mióta az eszemet tudom, idekötnek a szálak, aztán ide építkeztünk és így együtt élek a faluval. Amióta a MiNapban megjelennek a Hernádkakról is szóló tárcáim, a helyiek is felfigyeltek rám – kezdte Vass Tibor. – Azóta igyekszem beleártani magam Hernádkak kulturális közéletébe, megéltem az első irodalmi teadélután örömét Fecske Csaba miskolci és Szénási Miklós debreceni költőtársaimmal együtt. Folytatni akarjuk, hogy néhány év múlva elmondhassuk: sikerült Hernádkak kulturális közéletét felvirágoztatni. Távlati tervünk, hogy az élő kortárs művészetet, tehát nem csak az irodalmat, hanem a képzőművészetet is kicsit közelebb hozzuk a faluhoz. Például egy alkotótáborral. Hiszen itt annyira adottak a természeti értékeink, a kulturális és remélhetőleg majdan a kulináris élmények is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy jó, hangulatos, termékeny talajra hulló művészeti telepet létre lehessen hozni. Akár a térségi önkormányzatok összefogásával is – beszélt terveikről Vass Tibor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Faragó Lajos, Vasárnapi Észak (Községjáró), 2007. július 15.

Szolgáltatások

Sellő horgásztóSellő horgásztó
Hernádkak külterületén a 37-es sz főút és a Bársonyos patak találkozásánál.

 

Pálma BisztróPálma Bisztró
Hernádkak, Széchenyi út 1.
Tel: 46/482-273


Turizmus

Református templom
A falusi turizmus kialakításához kedvező feltételeket biztosít a település jó infrastruktúrája, megközelíthetősége. A felkemelyi erdőben lévő pusztatemplom és zárda a tatárjárás, a belegrádi Potoczky-kastély az 1960-as évek végén, a Sisáry-kúria 1993-ban vált használhatatlanná. Az 1938-ban épült református templom az egyházközség fennállásának 200. éves évfordulóján 2002-ben újult meg.
 

Katolikus templom
A katolikus templom alapkövét 2001. május 1-jén raktuk le. Tornya 21 méter magas, mely a XXI. századba való belépést jelképezi. 2004. július 31-én adták át és szentelték fel. A katolikus templom építését a Templomot Hernádkaknak Alapítvány támogatta.


főoldal | aktuális | itt élünk | önkormányzat | civil szervezetek | gazdaság | impresszum